Számomra a magyar népzene a legkedvesebb, és a népdaléneklés az, mely folyton jelen van az életemben, mióta csak az eszemet tudom. A népdalokban megfogalmazott gondolatok és érzelmek a ma élő ember számára is érthetőek és érvényesek. Előadóként fontosnak tartom ismerni a magyar nyelvterület különböző tájegységeinek stílusjegyeit, és igyekszem hitelesen tolmácsolni a népdalokat, mert tapasztalataim szerint a népdalnak a maga eredetiségében van a valódi szépsége.
„
„
ISMERTETŐ
2012-ben Népművészet Ifjú Mestere címmel, 2013-ban Junior Prima díjjal kitüntetett népdalénekes, akit sokan a Fölszállott a páva televíziós népzenei vetélkedő első szériájának (2012) döntős szólistájaként is ismerhetnek. Kiskora óta része életének a magyar népzene és néptánckultúra, mely gyermekkora óta fellépésekben, később számos hanglemezen való közreműködés, hazai és nemzetközi fesztiválokon, népdalversenyeken való részvétel formájában végigkísérte mindennapjait.
2008 óta a nagy múltú Dűvő zenekar tagja, emellett rendszeres közreműködője számos más nép- és világzenei formációnak. 2021-től a Magyar Állami Népi Együttes énekes szólistája.
DÍJAK
2008 - XXIII. Zalai Kamaratánc Fesztivál - Zenei díj
2012 - Népművészet Ifjú Mestere díj
2012 - „Fölszállott a páva”- televíziós műsor ’Énekes és
hangszeres szólista kategória’ döntőse
2013 - Junior Prima díj ’Népművészet és közművelődés kategória’
2017 - Nógrád megyei Prima díj a Dűvő zenekarral
2021 - Táncház Érem
RUSTICO
Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs és Zimber Ferenc trióformációja magyar népzenei alapokon nyugvó kamarazenét játszik, amelyet a pillanatban születő népzenei megoldások tesznek izgalmassá. A hagyományos magyar népzenében használatos fúvós hangszerek és a cimbalom virtuóz közös játéka egészen újszerűen szólaltatja meg a Kárpát-medence egyes tájegységeinek dallamait.
Kubinyi Júlia – ének
Zimber Ferenc – cimbalom
Szokolay Dongó Balázs – furulya, kaval, duda, hosszú furulya
KUBINYI JÚLIA AUTENTICO
A hagyományos vonószenekari felállásban működő formáció autentikus népzenei koncerteket állít színpadra. 2021-ben készítették első albumukat Örökül Magyarlapádról címmel, mely a Nagyenyed környéki erdélyi település archaikus megszólalású táncdallamaiból és énekeiből ad ízelítőt.
Kubinyi Júlia – ének
Nyitrai Tamás – hegedű
Danhauser Pál – brácsa, hegedű
Lelkes András – nagybőgő, cselló
A salgótarjáni gyökerű Dűvő zenekar több, mint negyven éve foglalkozik a Kárpát-medence etnikumainak hagyományos népzenéjével, ennek gyűjtésével, tanításával és színpadra állításával. A zenekar 1983-ban nyerte el a „Népművészet Ifjú Mestere” címet és kétszer kapta meg a „Kiváló Együttes” kitüntetést. 2017-ben megyei Príma Díjat, 2018-ban Szeder Fábián díjat kaptak. Jelenlegi felállásban 2008 óta működnek.
Kubinyi Júlia – ének
Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs – hegedű
Nagy Zsolt – brácsa
Mohácsy Albert – nagybőgő
Kubinyi Júlia, Kurdi Gábor, Pusko Márton triója magyar népzenét játszik az egyes tájegységeken használatos hangszereken, mégis egyedi megszólalásban. Izgalmas és változatos hangszerelésben mutatják be a Kárpát-medence azon tájegységeinek magyar népzenéjét, melyek a teljes vonószenekari felállástól eltérően egy vagy két hangszerrel megszólaltathatók. Koncertjeiken a szóló énekhang mellett hegedű, duda, ütőgardon, furulya, kaval, koboz, hosszúfurulya, citera hangszereken moldvai, mezőségi, felvidéki és dunántúli dallamok szólalnak meg.
KÖZREMŰKÖDŐKÉNT
Hungarian FolkEmbassy
Parapács Zenekar
Terék József és zenekara
Szokolay Dongó Balázs és a Corpus Harsona Quartet
Free Style Chamber Orchestra
A sokféle zenekari felállásban koncertező énekes a hagyományos magyar népzenét játszó formációk mellett műfajokon átívelő világzenei produkciók, táncelőadások gyakori vendége.
ALBUMOK
ÖRÖKÜL MAGYARLAPÁDRÓL (2021)
1. Holdvilág
2. Maros partján
3. Ballada
4. Kezdőtánc
5. Egyedül
6. Pontozók
7. A menyasszonyé
8. Cserjésig
9. Pár
FA 475-2
Vonalkód: 5 998048 547524
Fonó, 2021
RUSTICO (2018)
1. Napom, napom - székelyföldi dallamok
2. Jókedvvel - székelyföldi dallamok
3. Míg a világ - magyarszováti dallamok
4. Adja Isten jóra - moldvai dallamok
5. Estéji csillagok - nyitrai dallamok
6. Szép csendesen - visai dallamok
7. Elválás - bözödi dallamok
8. Páva volnék - somogyi dallamok
9. E kertemben - moldvai inspiráció
FA 415-2
Vonalkód: 5 998048 541522
Fonó, 2018
MAGAM JÁROM (2015)
1. Kedves Édesanyám (Rimóc)
2. Szívesen köszöntél (Nyíradony)
3. Hosszú útra egyedül (Lészped)
4. Tova túl a Csengőbe (Magyarszentbenedek)
5.Csillag nélkül (Szék)
6. Aki rózsát adtál (Magyarszovát)
7. Amíg élek (Magyarszovát)
8. Szerelmes Istenem (Moldva)
9. Oda gyerünk, ahol kellünk (Tardoskedd)
10. Dudaszó hallatszik (Nógrád megye)
11. Szelídecske (Magyarvista)
12. Kedves Édesanyám (Rimóc)
13. Ideje volna már (Medvesalja)
Kubinyi Júlia 2015-ben megjelent önálló lemezén a Kárpát-medence egyes tájegységeinek lehető legszélesebb köréből válogat dallamokat. Saját vidéke, a Palócföld zenéje mellett széki, moldvai, nyírségi, magyarszováti, kalotaszegi és a nyitrai dallamokat szólaltat meg. Közreműködők: Kubinyi Júlia -ének, Unger Balázs – cimbalom, Bolya Mátyás – koboz, Hrúz Dénes – hegedű, Hrúz Szabolcs – hegedű, Mohácsy Albert - nagybőgő, cselló, Nagy Zsolt -brácsa, Szokolay Dongó Balázs - furulyák, duda, tárogató. Kiadó: Viva La Musica
SAJTÓMEGJELENÉSEK
Tarjáni Városlakó (Kovács Bodor Sándor) 2007
kultúra.hu (Wéber Anikó) 2015.04.20.
Tarjáni Városlakó (Kovács Bodor Sándor) 2015
Magyar Idők (Juhász Kristóf) 2018.06.09.
Ritmus és Hang (Török Ferenc) 2018.06.14.
Fidelio (Szász Emese) 2018.06.16.
Élet és Irodalom (Végső Zoltán) 2018.06.29.
Mandiner (Szilvay Gergely) 2018.09.23.
Mandiner (Jávorszky Béla Szilárd) 2020.12.20.
Nool (Palchuber Kinga) 2021.02.01.